Nagyvilág

2013.03.06. 18:02

Orosz kezdeményezésre nemzetközi körözést adtak ki Szaakasvili tanácsadója ellen

Moszkva, 2013. március 6., szerda (MTI) - Orosz kezdeményezésre nemzetközi körözést adtak ki Givi Targamadze, Miheil Szaakasvili grúz államfő tanácsadója ellen, akit a hatóságok oroszországi tömeges zavargások előkészítésével vádolnak - erősítették meg szerdán a belügyminisztériumban.

Moszkva, 2013. március 6., szerda (MTI) - Orosz kezdeményezésre nemzetközi körözést adtak ki Givi Targamadze, Miheil Szaakasvili grúz államfő tanácsadója ellen, akit a hatóságok oroszországi tömeges zavargások előkészítésével vádolnak - erősítették meg szerdán a belügyminisztériumban.

A moszkvai belügyi igazgatóság kérésére a Bűnügyi Rendőrség Nemzetközi Szervezete (Interpol) március elsején adta ki az elfogató parancsot Targamadze ellen, akit az orosz Szövetségi Nyomozó Bizottság tavaly december közepén azzal gyanúsított meg, hogy pénzelte és közvetve irányította is az oroszországi ellenzék Putyin-ellenes megmozdulásait.

A moszkvai Baszmannij kerületi bíróság február 21-én rendelte el Givi Targamadze grúz politikus letartóztatását, az orosz főváros rendőrhatósága pedig másnap átadta kérelmét az Interpolnak.

A grúz legfőbb ügyészség ugyanakkor február közepén közölte, hogy nem fogja kiadni Givi Targamadzét az orosz hatóságoknak.

Vlagyimir Markin, az orosz szövetségi nyomozó hivatal szóvivője korábban több alkalommal hangsúlyozta, bizonyítékaik vannak arra, hogy Targamadzénak köze volt a rendfenntartók és a tüntetők összecsapásával végződött moszkvai Bolotnaja téri tüntetéshez is.

A békésnek indult, Vagyimir Putyin hatalma elleni tiltakozó felvonulást az orosz államfő beiktatását megelőző napon, tavaly május 6-án tartották Moszkva központjában. Azóta az akció rendőrökkel összetűzésbe keveredett résztvevői közül többek ellen indítottak büntetőeljárást. A legsúlyosabb váddal, a tömeges rendzavarás előkészítésével Szergej Udalcov baloldali radikális pártelnököt, a tüntetés egyik fő szervezőjét és politikustársait gyanúsítják.

Udalcov és egyik politikustársa, Konsztantyin Lebegyev házi őrizetben van. Harmadik társukat, Leonyid Razvozzsajevet - elmondása szerint - Ukrajnából hurcolták haza tavaly októberben, majd letartóztatták. Időközben az is kiderült, hogy Lebegyev mozgását elektronikus bilinccsel ellenőrzik.

A három orosz ellenzéki és a grúz elnöki tanácsadó ellen folyó büntetőeljárás alapjául a Gazprom állami gázóriás médiaholdingjához tartozó NTV televízióban tavaly levetített, leleplezőnek szánt riportfilm szolgált, amely szerint Udalcovék külföldi pénzből a hatalom megdöntésére készültek. Az Egy tiltakozás anatómiája-2 című filmben rejtett kamerával készült felvételeket mutattak be Targamadze, Udalcov és társai állítólagos összeesküvéséről.

- MTI -  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!