2024.05.10. 11:30
Erősödő szál az üzbégekkel
Mind a két fél sokat profitált már eddig is Magyarország és Üzbegisztán barátságából.
Illés Boglárka államtitkár, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Bakhtiyor Saidov üzbég ülügyminiszter és dr. Tilki Attila, az üzbég-magyar parlamenti baráti tagozat alelnöke
Fotó: Borsos Mátyás
Közép-Ázsia ámulatba ejtő és impozáns országa érdekes hagyományokkal, kultúrával és gasztronómiával büszkélkedhet. Oda, Üzbegisztánba utazott két szatmári kötődésű országgyűlési képviselő (a mátészalkai születésű Illés Boglárka és a fehérgyarmati illetőségű dr. Tilki Attila), hogy részt vegyenek Taskentben, az üzbég-magyar kormányközi gazdasági együttműködési bizottság (KKB) ülésén.
Az ország a világ második legnagyobb gyapotexportőre és ötödik legnagyobb termelője. A taskenti régió, beleértve a főváros, az ország gazdasági és politikai központja. A taskenti metró három az egyik legszebb a világon, ugyanakkor a legnagyobb rendszer Közép-Ázsiában. Üzbegisztánban nagyon értékes a víz, az öntözést most a felszín alatti vizek és a víztározók szolgálják ki. Az Aral-tó kiszáradása súlyos csapást jelentett az ország mezőgazdaságára. A Tien-san hegység nyugati peremén elhelyezkedő iparváros egyik modern ismertetőjele a tévétorony.
– Mind a két fél sokat profitált már eddig is Magyarország és Üzbegisztán barátságából, és minden adott az együttműködés további fejlesztéséhez, egyebek mellett az energetika területén is - közölte a magyar delegáció vezetője, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető hozzátette, hogy tavaly a kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke meghaladta a százmillió eurót. Az együttműködés a jövőben új stratégiai területre terjedhet ki, mégpedig az energetikára. Megállapodás született arról, hogy ha Üzbegisztán megköti a szerződést az orosz Roszatommal egy új erőmű építéséről, akkor magyar hűtési technológiát fognak alkalmazni.
– Szijjártó Péterrel, a külgazdasági és külügyminiszterrel, Illés Boglárkával, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkárával népes üzleti delegációval vettem részt az üzbég-magyar parlamenti baráti tagozat alelnökeként – reagált érdeklődésünkre dr. Tilki Attila. – A hosszú napon tárgyaltunk a mezőgazdasági, a felsőoktatási tudományos és innovációs, a beruházási, ipari és kereskedelmi miniszterrel, aki a KKB társelnöke. A KKB plenáris ülésén Illés Boglárka és jómagam is felszólaltunk. Részt vettünk az üzbég-magyar üzleti fórum záróünnepségén. Az elnöki palotában fogadott bennünket Savkat Mirziojev, Üzbegisztán elnöke. Kiemelte, hogy Magyarország Üzbegisztán stratégiai partnere és az együttműködés újabb sikeres állomása az üzbég-magyar KKB 9. ülése. Az üzbég nép is baráti nemzetként tekint Magyarországra. Szijjártó Péter miniszter kifejtette, a kereskedelmi eredményeink bizonyítják, hogy az elmúlt évek erőfeszítései nem voltak hiábavalóak, hiszen kereskedelmi forgalmunk 2023-ban 11 százalékkal nőtt a 2022-es eredményhez képest. Tágabb horizonton szemlélve, 2010-2023 között a magyar export több mint két és félszeresére, a kereskedelmi forgalom közel duplájára növekedett. Huszonkilenc magyar vállalat képviseltette magát az üzleti fórumon. Bízunk benne, hogy a gazdasági szereplőknek is új lendületet ad a Budapest-Taskent közvetlen légijárat: június 30. és december 29. között hetente egyszer, összesen 27 járatpár közlekedik.