A tehetség felismerése kitörési pont lehet

Kétszázötven gyerek énekelt együtt az evangélikus nagytemplomban bő egy hete, amikor Nyíregyházán találkoztak az ország evangélikus iskoláinak diákkórusai. – Egy ilyen rendezvény remek alkalom egymás megismerésére, az énekkarok minősítésére és nem utolsósorban a tehetséggondozásra – mondta a főszervező az Evangélikus Pedagógiai Intézet igazgatója, Majorosné Lasányi Ágnes, akivel az ünnepi hangverseny előtt beszélgettünk. 

Irányítás helyett segítés 

Az igazgató azzal kezdte: 52 evangélikus fenntartású iskolát fognak össze az országban. Elsősorban szakmai szolgáltató feladatokat látnak el az iskolák, óvodák, középiskolák felé, ebbe beletartozik a pedagógusok segítése szakmódszertani ajánlásokkal, tananyagfejlesztés, a tanárok képzése, szakmai napok megszervezése és minden olyan más tevékenység, mely segíti az intézményeket, valamint az egyes pedagógust is abban, hogy munkáját jobban végezhesse. A teljes nevén Evangélikus Pedagógiai-szakmai Szolgáltató és Továbbképző Intézet (EPSZTI) minden olyan problémában támaszt jelent, ami a tanárok körében megfogalmazódik. Hozzá kell tenni, hogy minden intézmény autonóm, „a Luther Márton tanításán alapuló személyes döntési felelősség megmutatkozik az iskolák önállóságában, és az abból következő egyedi jellemzőikben is”, minden iskola saját pedagógiai programot ír, ami a helyi közösség hagyományaira épül és a felmerülő igényekre gyorsan reagál. 
Ez az egyediség a kulcs­szava az evangélikus iskolák tehetséggondozó programjainak is, s ugyanezt hangsúlyozzák az esélyegyenlőségben, a befogadó nevelésben vagy a diákok kompetenciafejlesztésében is. Úgy vallják, nincs két egyforma iskola, nincs egységes recept, s a tehetséggondozás fogalmát is tágabbra nyitják a „hagyományosnál”. 

A tehetség összetett fogalom 

Hogyan képzelünk el egy tehetséges gyereket a 21. században? Jól teljesít az iskolában, sikeres a tanulásban, művészi hajlammal van megáldva? Gondolkodó, kreatív ember? 
– A kreativitás mindenképp előny, és minden területen fontos. A mai fiatalok együtt fejlődnek felgyorsult világunkkal, másként látnak dolgokat, mint mi láttunk gyerekként, új dolgokat alkotnak. Ha valamiben megmutatkozik a tehetségük, az kitörési lehetőséget jelenthet az életükben. A tehetséggondozás alapvetően a Matehetsz-hez tartozik, sok intézményünk tehetségpont vagy akkreditált tehetségpont, van saját stratégiája, mi pedig összehangolva próbálunk segítséget nyújtani számukra, közösségi élményeken alapuló találkozókat szervezni, mint például ez a kórustalálkozó. S, hogy tovább soroljam a programokat, minden évben tartunk idegen nyelvi prezentációs versenyt, ahol a gyerekek felmérhetik a saját idegennyelv-tudásukat és előadó-képességüket. Úgy véljük, lépést kell tartani a világgal, a munkaerő-piaci elvárásokra is fel kell készíteni a diákokat. S ha legalább egy idegen nyelven jól kommunikál az iskolákból kikerülő fiatal, teljesen mindegy, hogy milyen végzettséggel – igen, mondjuk ki –, lehet ő egy kiváló kőműves vagy lehet atomfizikát tanuló, de nyelvtudás nélkül ma már nem tud érvényesülni. 

– Úgy gondolom, hogy a tehetséggondozásban akkor adunk egyenlő esélyeket a gyerekeknek és lehetünk egyszerre a világhoz rugalmasan alkalmazkodóak, ha odafigyelünk a tudományos területen, a művészetekben és a különböző szakmákban kiemelkedő tehetségekre egyaránt. Mert ha a szívünkbe nézünk, látjuk, hogy manapság egy „egyszerűnek vélt” szakmunkához is korszerű ismeretekre, kreativitásra van szükség. Mondjuk ki bátran, hogy a mai világunkban óriási értéknek számítanak a tehetséges szakemberek – hangsúlyozta az igazgató, és hozott egy életszerű példát. 

Mindenkiben van valami értékes 

– Nézzünk egy otthoni fürdőszoba-felújítást, ahol megérkezik a burkoló és valamilyen lézeres eszközzel felméri a helyiséget, az egészet a telefonján berögzíti, aztán olyan anyagokkal, vegyszerekkel dolgozik, ami már egyáltalán nem hasonlít arra, amit 30-40 évvel ezelőtt láttunk, hogy összekeveri a homokot, vizet, és a maltert. De ugyanez a helyzet, amikor lerobbanok az út mentén az autómmal, felnyitom a motorháztetőt, máris hívom a szerelőt, mert nem tudom, mit kezdjek azzal a nagy blokkal, amit találok benne, a szakember pedig könyörög, hogy ne nyúljak hozzá, mert nagyobb lesz a kár, mint ami keletkezett. Én ezzel csak azt akarom mondani, hogy nagyon cizelláltan kell vennünk, hogy ebben a pulzáló világban ki a tehetséges diák, ki miben lesz később kiváló. S alapvetően mindenkiben van valami értékes. A lányokkal egy kicsit könnyebb a helyzet, gyorsan érnek, aranyosak, ügyesek, de egy rosszcsont fiúból is lehet zseniális „feltaláló”, alkotó ember, aki képes a szakmájában mindig előrébb jutni. Szóval egy kicsit másképp kell ezt a generációt „megmenteni”, mint ahogyan azt gondolnánk – jegyezte meg a főigazgató több évtizedes tanári tapasztalattal maga mögött. 

Hová sietünk? 

– A magyar köznevelés helyzete igen összetett. Az alaptantervvel kapcsolatos tanári kritikák ismertek, noha vannak jó pontjai a NAT-nak, de szükség lenne a tananyag mennyiségének csökkentésére, és arra, hogy az alsó tagozaton sokkal több idő jusson az írás-olvasás elsajátítására, begyakorlására, hiszen erre épül minden. Ahogyan a négy matematikai alapműveletre, mely minden későbbi tananyag alapja lesz. Az olvasási készség pedig az önálló ismeretszerzéshez elengedhetetlen. Nem szabad siettetni a bevésődés folyamatát az alsó tagozaton. 
– A Covid alatt képesek voltunk lelassulni, és az olyan szempontból jót tett, hogy nem rohantunk úgy a tananyaggal sem. A szülők részéről pedig egy felfoghatatlan elvárást látok a gyerekeikkel szemben. Cipelik a 8-10 évest heti három edzésre, két nyelv- órára, zeneórákra, és még nem tudom, mi mindenre. Azt szoktam mondani a szülőnek, ha most beültetném az autómba, és ugyanezt a programot velük végigcsináltatnám a munkájuk mellett, megnézném őket a hétvégére. Valamilyen szinten a szülők is tolják az iskolákat a gyorsaság felé, miközben persze az alaptanterv is diktálja a tempót, de az ideális az lenne, ha például második osztályig tanulna meg a gyerek jól és helyesen írni-olvasni, és nem első osztály félévére. De melyik iskola merné ezt bevállalni? A szülő azt mondaná, nem akarom oda vinni a gyerekem, ahol még olvasni sem tanulnak meg rendesen elsőben. Hová rohanunk? – kérdezem. 
– És ez egy szülői nyomás is, az iskolák kénytelenek ennek bizonyos értelemben engedni. Sok más példát is hozhatnék, ami illusztrálja, hogy mi mindenben lehetne változtatni. S akkor nézzük a másik oldalt, az ideális az lenne, ha a tanár úgy írathatna dolgozatot, hogy abból nem az derülne ki, mit nem tud a diák, hanem arra lenne kíváncsi, hogy hol tart. Hiszen erre építhetné fel a következő óráját, s aztán mehetne előre a tananyaggal. Ez alsó tagozaton nagyon fontos lenne. S a többi tantárgynál ugyanez a helyzet, hogy ne csak átrohanjunk a tananyagon. Tehát nyugodt szívvel akkor beszélhetünk tehetséggondozásról, egyenlő hozzáférésről, méltányosságról, ha minden gyereknek adunk annyi időt, amennyire szüksége van az alapkészségek elsajátításához. Egyébként sem vagyunk egyformák. Ha összeültetnénk tíz felnőttet, és eléjük tennénk egy feladatot, mindenki másképp kezdene hozzá, és eltérő idő alatt végezne vele. Akkor miért állítunk minden diák elé azonos elvárásokat? Felismerve e lényeges gondolatot, nagyon sokat változott az evangélikus nevelés ebben a kérdésben. 

Fontos a közösségélmény 

Majorosné Lasányi Ágnes beszélt arról is, a gyerekek beleszületnek a digitalizációba, ezért a pedagógusoknak át kell gondolniuk a mindennapi tanítás-tanulás folyamatát. Jól is lehet használni ezeket az eszközöket. De amikor a gyerekek otthon egyedül nyomkodják a kütyüket, magányosak. A közösségi programok (színjátszás, kórustalálkozók, versenyek, sportolás), kizökkentik őket a magányból, közösségélményt adnak, kommunikálhatnak egymással, kapcsolati hálót építhetnek.