Ibrány

2024.04.27. 14:22

Új világ nyílhat a romák előtt

A társadalmi integráció nem egyik napról a másikra valósul meg, az út kezdetén vagyunk.

Szon.hu

Új világ nyílhat a romák előtt

Fotó: Dodó Ferenc

Amikor elkészítettük a város fejlesztési stratégiáját, amit településünk egykori mecénásáról Ambrózy tervnek neveztünk el, nemcsak a gazdaság és a turizmus élénkítését tűztük ki célként: a szegregátumban élők körülményeinek javítása is a fő szempontok között szerepelt. A felzárkóztatásuk mellett segíteni is szeretnénk – többek között azzal a komplex programmal, ami az esélyteremtést szolgálja és ami személyre szabott tanácsokkal, célzott programokkal támogatja az itt élőket. A sikerre azok a szakemberek jelentik a garanciát, akik a megvalósításban a segítségünkre lesznek – ezt mondta Trencsényi Imre, Ibrány polgármestere a projekt szombati nyitórendezvényén, amit a roma kulturális ház udvarán tartottak zene és tánc kíséretében.

Fontos tagjai a társadalomnak

– Erősíteni kell a társadalmi szolidaritást és együttműködést, és ahhoz, hogy ez így legyen, legalább négy feltételnek teljesülnie kell – mondta dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő. – Az első a tanulás, ami lehetőséget ad a felemelkedésre, és ahol van még teendőnk, hiszen 100 általános iskolásból 85 tanul tovább, a szakképzettség hiánya pedig gondokat okoz a munkaerőpiacon. A második a foglalkoztatottság, amiben az ország még soha nem állt ilyen jól, mint most: a rendszerváltás óta most a legalacsonyabb a munkát keresők száma. Ugyancsak lényeges a lakhatás, amiben Ibrány az élen jár, hiszen szociális bérlakásai is vannak, és lényeges az egészségügyi ellátottság is, amihez a hozzáférés javult az elmúlt időszakban – jelentette ki a képviselő és hozzátette: a romák fontos tagjai a társadalomnak, hiszen erőforrást jelentenek, éppen ezért számítunk rájuk.

– A társadalmi integráció nem egyik napról a másikra valósul meg, az út kezdetén vagyunk. De ebben mindenkinek van feladata, ezt csak közösen érhetjük el – így fogalmazott Seszták Oszkár, a vármegyei közgyűlés elnöke és hozzátette: ebben a folyamatban a munkának nagyon fontos szerepe van. – A munka több, mint pénzkereset: egzisztenciális szükséglet, ami visszaadja az ember önbecsülését. Ezt a szemléletet kell átadni a gyerekeknek, s meg kell adni nekik a lehetőséget, hogy többre vigyék, mint a szüleik.

Nyíljon ki előttük egy új világ!

A program részleteiről Tábori Tibor szakmai koordinátor és Erősné Balogh Szilvia, a projekt megvalósítója beszélt, s mint kiderült, összesen 260 személyt vonnak be a programokba.

– Nagy hangsúlyt fektetünk az egészségügyi és szociális tanácsadásra, az önbizalom- és identitás-erősítésre, s egyéni fejlesztési tervek is készülnek. Mindenkinek át kell gondolnia, honnan indult, hová jutott, s hogy milyen céljai vannak. Bízunk benne, hogy a programok segítségével az itt élők azt érzik majd: jó itt felkelni, s jó hazajönni – mi ezért dolgozunk. Azt kívánom, hogy a projektnek köszönhetően nyíljon ki mindenki előtt egy új világ, s hogy éljék meg a cigányságukat. Vállalják, legyenek erre büszkék és higgyék el önmagukról: nem érnek kevesebbet, mint mások – mondta Erősné Balogh Szilvia.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában